kvantumfizika

Buddha, a részecskék és a hologram (2. rész)

Posted by on 2013/06/02 in kvantumfizika | 0 comments

Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál. Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük. Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre. A szubatomi részecskékkel pontosan ez történik. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzel foghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat ugyanúgy nem érzékeljük, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot. A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió. A világegyetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival. A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek. Az univerzum holografikus mivoltát nemcsak fizikusok kezdik felfedezni, hanem neurológusok is nagyon hasonló dolgokat állítanak. Az agykutatás területén dolgozva a Stanford egyetem neurofiziológusai szintén arra a meggyőződésre jutottak, hogy a valóság holografikus. A kutatók szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, éppen úgy, ahogyan a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis agyunk nem más, mint egy holografikus tár. Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint egy átlagos emberélet során 10 milliárd bitnyi információt ment el az agy, ami az Encyclopaedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse. A holografikus agymodell legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik a kvantumfizika realitáselméletével. A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz. Ebből a holografikus agy csupán néhány fontos frekvenciát választ ki, és érzékszervek jeleként értelmezi. Az objektív valóság eközben pedig teljesen elsikkad. A Buddha már évezredekkel ezelőtt azt mondta, hogy az anyagi világ illúzió (Mája fátyla), és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez azonban csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frekvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy nagyon szűk szelete a...

Read More

Létezik látható kvantumtárgy

Posted by on 2013/05/29 in kvantumfizika | 0 comments

A kvantumfizikusok immár lassan száz éve felfedezték, hogy az a világ, ami a mi emberi léptékünkön az általunk megszokott módon működik, egészen másképpen, más fizikai törvényeknek engedelmeskedve működik szubatomi szinten. A mi emberléptékű valóságunk igazából nem a valóság, tele van látszattal, illúzióval. Buddha 2500 évvel ezelőtt nagyon hasonló dolgokat állított a mi hétköznapi valóságunkról, amiről olyanokat mondott, hogy illúzió és üresség. Hétköznapi tudatszinten azt gondoljuk, hogy ilyen a világ, mert ilyennek tapasztaljuk. Ám az empirikus természettudomány eszközeivel, pusztán tapasztalattal, és mérésekkel (tehát nem módosult tudatállapot segítségével!) bebizonyosodott, hogy a valóság teljesen más, mint amilyennek tapasztaljuk. Kiderült például, hogy az idő egyáltalán nem lineáris, hogy a testek kettő, vagy akár több helyen is képesek lenni ugyanabban az időben, és még rengeteg furcsaságot fel lehetne sorolni. A kvantumfizika napjainkban kezd megérkezni a köztudatba, lassan kezdünk hozzászokni annak állításaihoz. Elfogadjuk, hogy szubatomi szinten valóban máshogy viselkednek a részecskék, teljesen eltérően az emberi léptékű tárgyaktól. Egy áttörést jelentő kísérletben azonban, Aaron O’Connell (képünkön) feloldja ezt a megkülönböztetést azáltal, hogy létrehoz egy szabad szemmel is látható tárgyat, amely bizonyítottan képes két helyen jelen lenni egyszerre. Az itt mellékelt előadásában egy izgalmas szempontot ajánl az eredmény végiggondolására. Lassan hozzá kell szoknunk ahhoz a gondolathoz, hogy a mindennapok világa azért olyan, amilyen, mert mi olyannak látjuk, olyannak gondoljuk el. Az elménkkel teremtjük a világot és nem fordítva. Nincsen olyan, hogy objektív valóság, nincsen olyan, hogy tudatunktól független anyag.  Mit látsz a baloldali képen? Vázát, vagy két arcot? Ez csak tőled függ, hogy melyiket akarod látni? Ha kilépünk a hétköznapi tudatosságból egy magasabb tudatszintre, ott képesek vagyunk rálátni és megtapasztalni a valóságot, olyannak, amilyen az valójában. Sőt, képesek vagyunk akár meg is változtatni. A fizikus O’Connell kísérlete és előadása azért izgalmas, mert Ő szigorúan egzakt, tudományos módszerekkel lépett olyan területre, ami eddig el volt zárva a tudomány világától (külső út), és csak a meditáció útján (belső út) volt megtapasztalható. Lassan tehát hozzá kell szoknunk ahhoz a gondolathoz, hogy valójában egyszerre több helyen vagyunk, hogy az idő csak a mi elménkben létezik… A hétköznapi tudatosságunk egy nagyon szűk világot kínál nekünk, és valójában ennél sokkal többre...

Read More
;