Posts made in február, 2013

Tanácsok a vipassana meditáció gyakorlásához (19. rész)

Posted by on 2013/02/28 in Vipassana meditáció | 0 comments

A testhelyzetek: a légzési meditációhoz az ülő helyzet jobb az állásnál, a sétánál és a fekvésnél, mert az ezeknél a testhelyzeteknél adódó érzetek gyakran legyőzik a légzésből fakadó érzékleteket. A járás túl sok zökkenést okoz a testnek, a hosszú álldogálás elfáraszt, és ha fekvés közben nyugszik meg az elme, könnyen elalhatunk. Ülés közben viszont lehetséges egyazon testhelyzetben maradni, és az elmét hosszú ideig nyugalomban tartani. Az elme és a légzés finomságait így természetes módon, önmagától értetődően megfigyelhetjük. Szeretném most sűrítve leírni a légzési meditáció lépéseit, hogy ezáltal bemutassam,  hogyan lehet egyszerre gyakorolni a szövegekben említett négy tetrád mindegyikét. Más szóval: lehet-e vajon egyidejűleg koncentrálni a testre, az érzésekre, az elmére és a Dhammá-ra? Ez mindenki számára fontos kérdés. Ha akarjuk, pontosan, lépésről-lépésre követhetjük a szövegekben megadott fokozatokat, hogy ezáltal erős mentális elmélyülést  – a dzsánát – fejlesszünk ki, de ez sok időt igényel. Ezért nem megfelelő azoknak, akik már öregek, és kevés idejük van hátra. Amire szükségünk van, az a következő: összpontosítani tudatosságunkat a légzésen, elég hosszú ideig ahhoz, hogy az elme „megszilárduljon”; s aztán egyenesen belevágni a minden létező múlékonysága, stresszel telítettsége és nem-én jellege vizsgálatába. Azért, hogy minden lélegzetvétellel tudatosuljon a létezők igazi valósága. Ha sikerül ezt folyamatosan, szünet nélkül fenntartani, akkor figyelmességünk elég szilárd és biztonságos lesz ahhoz, hogy kifejlődhessen a tisztánlátás, mely által valódi tudás és helyes látásmód birtokába kerülhetünk. Következzenek tehát a rövidített légzési meditáció lépései. Próbálgassuk, amíg saját tapasztalatot, belső tudást nem nyerünk vele. Biztos, hogy valamilyen saját tudás ki fog alakulni. A légzési meditáció első lépése, hogy egyenesen ülünk, és erősen figyelünk. Belégzünk. Kilégzünk. A légzés legyen nyitott és könnyű. Ne feszüljön se a kar, se a lábak, semelyik ízület. Olyan testhelyzetet kell fölvenni, ami pont megfelel a légzéshez.  Kezdetben hosszan lélegezzünk be, és hosszan ki, elég erőteljesen, aztán a légzés fokozatosan rövidebb legyen: erős és könnyed (felületes) felváltva. Aztán lélegezzünk be és ki röviden kb. 10-15 percig, és váltsunk ismét. Egy idő után, ha gondosan összpontosítunk rá, a légzés fokozatosan megváltozik. Figyeljük ezt a változást addig, amíg jólesik, azután legyünk tudatában a légzésnek: minden kis finom érzékletnek. Ez az első tetrád 3. lépése: összpontosítani arra, hogyan hat a légzés az egész testre, annak segítségével, hogy minden légzési érzetet a test minden részében megfigyelünk, különösen a be-, és kilégzést kísérő érzeteket. Innentől a légzés bármelyik pontjára elkezdhetünk fókuszálni. Csak egyre. Ha ezt jól csináljuk – és elég hosszan – a test ( a légzés) megnyugszik.  Az elme is lecsendesül. Más szavakkal, a légzés annak tudatával együtt csendesül le. Amikor a légzés finom részletei elcsitulnak, úgy, hogy közben a zavartalan tudatosság is kiépül, a légzés még nyugodtabbá válik. Ez a negyedik lépés, a testi képződmények elcsendesedése. Amint ez megtörtént, elkezdünk valóban tudatában lenni azoknak az érzéseknek, amelyek a test és az elme elcsendesedésével érkeznek. Akármilyenek is ezek az érzések – kellemesség, gyönyör, vagy bármi – elég tisztán fognak felmerülni ahhoz, hogy meditálni tudjunk róla....

Read More

Tanácsok a vipassana meditáció gyakorlásához (18. rész)

Posted by on 2013/02/23 in Vipassana meditáció | 0 comments

És most arról, hogyan is kell kivitelezni a légzési meditációt. A leírásokban az szerepel, hogy hosszan kell be-, és hosszan kilélegezni – erősen vagy könnyebben -, azután röviden be-, és röviden kilélegezni (ezt is lehet mélyen, vagy felületesebben). Ezek a gyakorlás első lépései. Ezután már nem kell a be-, és kilégzés hosszára összpontosítanunk. Ehelyett egyszerűen koncentráljuk tudatosságunkat a légzés egy pontján, és addig tartjuk fönn ezt, amíg az elme megnyugszik és elcsendesül. Ha az elme már nyugodt, akkor erre a nyugalomra összpontosítunk, miközben továbbra is tudatában maradunk a légzésünknek.  Ezen a ponton már nem kell közvetlenül a légzésre összpontosítani. Az elmére koncentrálunk, amely egy nyugodt, normál állapotban van. Folyamatosan az elme normál állapotára összpontosítunk, miközben tudatában vagyunk a ki-, és beáramló lélegzetnek, anélkül, hogy magára a légzésre összpontosítanánk. Egyszerűen csak az elme mellett maradunk, de szemlélődésünk ütemét a ki-beáramló légvétel adja. Amikor a hétköznapi életben testi munkát végzünk, és az elme normál állapotban van, akkor is tudjuk közben, mit csinálunk – miért ne lehetnénk hát tudatában a légzésnek is? Végül is, ez is a test része. Néhányunknak ez teljesen új, ezért nehéz elképzelni, hogyan is lehet az elme normál állapotára összpontosítani minden lélegzetvétellel, anélkül, hogy koncentrálnánk magára a légzésre.  Csak annyit teszünk, hogy gyakoroljuk a test és a lélek tudatosítását, tisztán és egyszerűen, önmagukban állóan. Kezdjük azzal, hogy a légzésre koncentrálunk 5, 10, vagy 20 percig. Lélegezzünk be és ki is hosszan, vagy tegyük ugyanezt röviden. Közben vegyük észre annak szakaszait, hogy hogyan érzi magát az elme, hogyan nyugszik meg lassanként, miközben mi gondosan megfigyeljük a légzést. Erre rá kell érezni, mert rendesen  automatikusan lélegzünk, ami nagyon messze áll a tudatosságtól. Nem koncentrálunk a légzésre, nem vagyunk igazán tudatában. Emiatt azt hihetjük, hogy nehéz megmaradni az erre való összpontosításban, de valójában nagyon könnyű. Végül is a lélegzet önmagától megy ki és be; ez a természete. Semmi bonyolult nincs a légzésben. Ebben különbözik a meditáció egyéb témáitól (tárgyaitól). Ha szükségét érezzük, eleinte ismételgethetjük a „buddho” szót minden lélegzet-vételünknél, de csak a gyakorlás legelején. Ilyenkor azért ismételjük a „buddho” szót, hogy az elmének ne legyen ideje gondolatokat kiagyalni más dolgokról.  Egyszerűen ezzel az ismétléssel meggyengíthetjük az elme vándorló hajlamát, minthogy az elme egyszerre csak egy dologgal tud foglalkozni. Ezt jól meg kell jegyezni. Az ismétlés megakadályozza, hogy az elme gondolatokat támasszon, és a nyomukba eredjen. Ha fenntartjuk az ismétlést – nem kell számolnunk, hányszor – az elme eléggé lehűl ahhoz, hogy tudatában legyen a légzésnek, minden egyes be-, és kilégzésnek. Kezd nyugodt, semleges és normál állapotú lenni. Ilyen az, ha az elmére fókuszálunk a légzés helyett. Engedjük el a légzést, és összpontosítsunk az elmére – de szélről tudatában kell lennünk a légzésnek is. Nem kell megjegyeznünk, mennyire hosszúak (rövidek) a légvételek. Megjegyeznünk csak az elme állapotát kell, amely normál marad minden lélegzetvételnél. Raktározzuk el ezt jól, hogy majd át tudjuk ültetni a gyakorlatba....

Read More

Tanácsok a vipassana meditáció gyakorlásához (17. rész)

Posted by on 2013/02/21 in Vipassana meditáció | 0 comments

Az érzéki inger a mércéje annak, hogy figyelmességünk mennyire szilárd. Többnyire sikerül mindent felkavarnia. Amint kapcsolatba kerül a tudattal a szem vagy a fül útján, a beszennyeződés nagyon gyorsan dolgozik. Hogyan tudjuk így a dolgokat ellenőrzésünk alatt tartani? Hogyan tudnánk kontrollálni a szemünket? A fülünket, az orrunkat, a nyelvünket, a testünket és a tudatunkat? Hogyan szerezhetünk figyelmességet és tisztánlátást e működések felelősségével a vállunkon? Gyakorlás kérdése az egész, egyszerű és világos… a saját ügyünk szemrevételezése által tudjuk tesztelni, miért lobban fel olyan gyorsan a beszennyeződés lángja, amikor érzéki inger közvetítődik.  Például fültanúi leszünk, amint valaki kritizál egy másik embert. Halljuk, és mégsem bánt. De most feltételezzük, hogy felmerül bennünk a gondolat: „Valójában engem kritizál.” Amint ezt az „engem”-et kiagyaltuk, máris dühösek vagyunk, és rosszul érezzük magunkat. Ha nagyon sok van ebből az „én”-ből, nagyon dühössé válhatunk. Már ez az apró tény is rányithatja a szemünket, hogy amint az „én” bekerül a képbe, azonnal kezdetét veszi a szenvedés. Így van ez. Ha nincs „én” a történetben, nyugodtak és közömbösek tudunk maradni. Ha mást bírálnak, nyugodtak tudunk maradni, de amint arra a következtetésre jutunk, hogy bennünket kritizálnak, megjelenik a színen a „self” és azonnal érintetté válik – mi pedig azonnal elégünk a beszennyeződések tüzén. Miért? Ezen a ponton nagyon kell figyelni. Amint a „self” feltűnik, azonnal megjelenik a szenvedés. Ugyanez történik akkor is, ha csak rágondolunk. A „self”, amit felidézünk, szétterül, és beborítja a dolgokat. A tudat szétszórt lesz, és szennyeződik, sóvárgással és kötődéssel teli lesz. És mégsem döbbenünk rá. Azt hisszük, velünk minden rendben. Van-e köztünk bárki, aki észreveszi, mi történik? Túlságosan le vagyunk terhelve, mégpedig saját illúzióinkkal. Bármennyire is elhomályosítja a tudatot a csalás beszennyeződésének füstje, nem vesszük észre, mert süketté és vakká tesz minket. Ezt a betegséget semmilyen fizikai eszközzel nem lehet sem kimutatni, sem gyógyítani, mert csak az érzéki ingerek indítják be.  Nincs anyaga. Olyan, mint egy gyufásdobozban lévő gyufa. Amíg a gyufa nem dörzsölődik hozzá a doboz oldalán lévő gyújtócsíkhoz, addig nem ad tüzet. Amint viszont kontaktusba kerül azzal, máris ég a tűz. Ha ezután kialszik, akkor csak a gyufa feje ég el. Ha nem áll meg ott az égés, elég a gyufaszál is. És ha ott sem áll meg a folyamat, és további éghető anyaggal találkozik, hatalmas tűzvész alakulhat ki. A beszennyeződés kialakulása a tudatban a legenyhébb érintkezéssel kezdődik. Ha idejében eloltjuk, az olyan, mintha a gyufa fellobbanna egy pillanatra és ki is hamvadna, még ott, a gyufa fejénél. A beszennyeződés már ott feloszlik. Ám ha nem oltjuk el abban a pillanatban, amint fellángolt, és hagyjuk, hogy témákat agyaljon ki, azzal mintha olajat öntenénk a tűzre. A saját elménk beszennyeződését kell megfigyelnünk, hogy lássuk a tüneteket, és megértsük, miért lángolnak föl olyan gyorsan. Nem bírják, ha zavarják őket. Amint megzavarják őket, egyből fellángolnak. És ha már ilyen gyors az ellenfél, mit tehetünk előzetes védekezésként? Hogyan lehet feltölteni a raktárat figyelmességgel, mielőtt beüt az érzéki érintkezés? A raktározás lehetősége a meditáció gyakorlásában rejlik, mint amikor gondolatban visszatartjuk a lélegzetünket. Ez tartja készenlétben a figyelmességet, hogy megelőzhessük a beszennyeződést: addig nem fog felkeltődni, amíg belső meditációs tárgyunkra összpontosítunk; ez az elménk belső menedéke. Az elme külső menedéke a test, amely fizikai elemekből áll; a belső menedék azonban a meditáció tárgya, amit az elme figyelmességének edzésére használunk, hogy tudatos és összpontosított maradjon. Bármi is a meditáció témája, ez lesz az elme belső menedéke, amely megóv a csapongástól, fantáziák és gondolatok kiötlésétől.  Épp ezért van szükség témára, tárgyra a meditációhoz. Nem szabad hagyni, hogy az elme a saját időtöltései után fusson, mint az átlagembernél (aki nem meditál). Ha már van meditációs témánk, hogy csapdába csaljuk az elme pillangóját, napról napra kevésbé lesz önfejű. Fokozatosan megnyugszik, míg végül hosszabb-rövidebb időre szilárdan meg tud állni; az időtartam attól függ, mennyit gyakorlunk, mennyire tudjuk helyesen észlelni önmagunkat....

Read More

Tanácsok a vipassana meditáció gyakorlásához (16. rész)

Posted by on 2013/02/17 in Vipassana meditáció | 0 comments

Ha alaposan fontolóra vesszük, látni fogjuk, hogy Buddha tanításai tökéletesen pontosak: mind abban, ahogy a beszennyeződések felismerésére, mind pedig ahogy ezek elengedésére, kiirtására tanítanak. A folyamat minden lépése megtalálható nála; nem kell senki máshoz fordulnunk kiegészítésért. Tanainak minden lépcsője utat mutat, nem kell találgatnunk, hogyan is kell megvizsgálni és elmulasztani ezeket a bajokat. E tudás elsajátítása csak akkor válik rejtélyessé és nehézzé, ha közben nem kötjük össze a saját beszennyeződéseink vizsgálatával és felszámolásával, ha elfelejtjük önmagunkra vonatkoztatni. Az emberek nem szeretnek saját beszennyeződésükről beszélni, így végül teljesen tudatlanná válnak. Úgy öregszenek és halnak meg, hogy semmit sem tudnak meg saját beszennyeződéseik természetéről.  Amikor elkezdjük a meditáció gyakorlását, amikor kezdjük megérteni, hogyan égeti el a beszennyeződés a szívünket, akkor indul a valódi – fokozatos- önismeret. A beszennyeződés és a szenvedés  fölfogása, és annak megtanulása, hogyan lehet ezt kiirtani, ez teszi lehetővé, hogy szabadon föllélegezzünk. Azzal, hogy megtanuljuk eloltani a beszennyeződés tüzét, hasznos eszköz kerül a kezünkbe. Biztosak lehetünk önmagunkban – nem lesznek kételyek, nem lesz letérés más módszerek ösvényeire, mert egészen biztosan érezni fogjuk, hogy a megadott módon való gyakorlás, a változékonyságról, stresszről és nem-énről való elmélkedés minden időben és helyzetben, valóban megszabadít a beszennyeződéstől. Ugyanez áll az erényre, összpontosításra és a tisztánlátásra. Ezek a mi munkaeszközeink – és teljes, hiánytalan készletre van szükségünk. Nem nélkülözhetjük a tisztánlátást, amely a helyes látásmód eredménye, és az erényt (kitartást), amely az önfegyelemből fakad. A kitartás nagyon fontos. A kitartás és a tisztánlátás olyanok, mint a jobb és bal kezünk. Ha az egyik bepiszkolódik, nem tudja megmosni önmagát. Mindkét kezünket használnunk kell, hogy a kezeink tiszták maradjanak. Ezért bárhol jelen van a kitartás, a tisztánlátásnak is ott kell lennie. A tisztánlátás tesz képessé a tudásra, a kitartás tesz képessé, hogy megvalósítsunk: lemondjunk szenvedélyeinkről, elpusztítsuk azokat. A kitartás nem csak az öt (vagy nyolc) erény betartása. A legapróbb részletekig lenyúlik. Bármi is az, amit tisztánlátásunk a szenvedés okaként azonosít, le kell állnunk vele, el kell engednünk. A kitartás (az erény) olyasvalami, ami nagyon kifinomul és pontossá válik. Elengedés, feladás, lemondás, önmegtartóztatás, abbahagyás és elpusztítás: ezek mind a kitartáson múlnak. Ezért kell együtt járnia a tisztánlátással, mint ahogy a jobb és bal kezünk segíti egymást. Segítenek egymásnak lemosni a beszennyeződést. Ekkor lesz az elme fókuszált, éles és világos. Az eddig leírtak előnyei a tudatban mutatkoznak meg igazán. Ha ezek az eszközök nincsenek a kezünkben, az olyan, mintha a karunk vagy a lábunk hiányozna: sehová sem tudunk eljutni. Használjuk eszközeinket – a tisztánlátást és a kitartást – a beszennyeződés elpusztítására. Ebből nyer a tudat. Ezért mondja Buddha, hogy a gyakorlásnak a kitartás, tisztánlátás és összpontosítás útján kell járnia. Ha nem tartjuk a gyakorlásnak ezt a kellő rendjét, akkor szenvedésűző eszközeink életlenné válnak, nem sokra megyünk velük. Nem lesznek méltó párjai a beszennyeződéseknek. A beszennyeződésnek iszonyatos hatalma van: egyetlen szemsugárban képes meggyújtani az elmét. Tegyük fel, hogy az elme épp nyugodt, csendes és visszavonult: ám a legapróbb érzéki inger egy pillanat alatt lángra gyújtja, azáltal, hogy kellemességet vagy csalódottságot kelt benne. Miért van ez?...

Read More

Tanácsok a vipassana meditáció gyakorlásához (15. rész)

Posted by on 2013/02/14 in Vipassana meditáció | 0 comments

Rövid összefoglaló a légzési meditációról Rengeteg ember van, aki szégyell saját beszennyeződéseiről beszélni, de másokéval kapcsolatban nincsenek gátlásai. Ritkán találkozni olyasvalakivel, aki hajlandó őszintén beszélni a saját hibáiról – a saját beszennyeződéséről. Következésképp a beszennyeződés betegségét elhallgatjuk, titokban tartjuk, ezért nem is tudjuk, milyen elterjedt és nagy veszélyt jelentő már a baj. Mindenki szenved tőle, még sincs senki, aki nyíltan vállalná. Senki sem érdekelt saját beszennyeződésének kimondásában. Alkalmas módszert kell találnunk, ha célunk e betegség eltörlése, és nyílttá kell válnunk, elismerve beszennyeződésünket a legnyilvánvalóbb, legszembeötlőbb szinttől a legfinomabbig, eljutva az elemzésben a legapróbb részletig. Csak így van haszna a gyakorlásnak. Ha felületesen vizsgáljuk önmagunkat, úgy találhatjuk, már megfelelőek vagyunk a jelenlegi állapotunkban is, már mindent tudunk, amit kell. Aztán, amikor a beszennyeződések teljes erővel elszabadulnak, pl. a haragban, vagy a csalódásban, úgy teszünk, mintha semmi baj nem lenne. A beszennyeződés így rejtett kór marad, amelyet nehéz megállítani, nehéz diagnosztizálni. Nagyon erősnek kell lenni, ha mindenfajta beszennyeződést, sóvárgást és illúziót le akarunk győzni. Ki kell próbálnunk rajtuk a saját erőnket, és uralmunk alá kell hajtanunk őket. Ha már alattunk vannak, akkor mi vagyunk a nyeregben. Ha nem vagyunk képesek erre, ők fognak a mi hátunkon lovagolni, velünk végeztetik a munkát, az orrunknál fogva vezetnek körbe-körbe, elérik, hogy ezt úgy éljük meg, mintha mi akarnánk, és minden módon kizsigerelnek majd. Még mindig igavonó barmok lennénk? És vajon azért húzzuk a szekeret, mert a sóvárgás és a beszennyeződés a hátunkon lovagol? Talán már karikát is fűztek az orrunkba? Ha már elegünk van, meg kell állni. Megállni, és nézni: figyelni, hogyan hívódnak életre, mit akarnak, mivel táplálkoznak, mi az, ami ízlik nekik. Űzzünk sportot ebből: figyelni a beszennyeződéseket, és kiéheztetni őket, mint amikor felhagyunk egy kóros szenvedéllyel, feladunk egy függőséget. Vajon felidegesíti ez a beszennyeződést? Már annyira éhes, hogy nyáladzik és könyörög? Akkor ne adjunk neki enni. Mindegy, mi az, ne adjuk neki a megszokott táplálékát. Végül is annyi minden mást lehet enni. Keménynek kell vele lenni – keménynek a saját ún. „self”-ünkhöz – valahogy így: „Éhezel? Hát csak menj, és éhezz! El fogsz pusztulni? Sebaj, pusztulj!” ha magunkévá tesszük ezt a viszonyulást, mindenfajta függőséget le tudunk győzni, minden beszennyeződést – mivel nem válunk a vágyak cinkostársává, nem tápláljuk a vágyat, amely a fizikai dolgokban való gyönyörködésért létezik. Ideje véget vetni ennek, az ilyen dolgok táplálásának. Ha elsorvadnak, és meghalnak, hagyjuk meghalni őket. Végül is miért kéne felhizlalnunk, vagy akárcsak jól tartanunk őket? Mindegy, miről szólnak: addig kell energiát befektetnünk a beszennyeződéseink és sóvárgásaink elűzésébe, míg el nem sorvadnak, el nem tűnnek. Ne hagyjuk, hogy újból felüssék a fejüket. Tartsuk rajtuk a tenyerünket. Ez az előre haladó gyakorlás útja, amelyet követnünk kell. Ha van kitartásunk, ha vállaljuk a kitartó harcot, míg mind elégnek, akkor nem lesz ehhez fogható győzelem: a beszennyeződésen és a sóvárgáson aratott győzelem tulajdon szívünkben. Ezért tanította Buddha, hogy teljes erőbedobással küzdjünk a beszennyeződéssel, minden cselekedetünkben: ülve, állva, járás közben és fekve. Ha nem ezt tesszük ők fognak elégetni minket minden...

Read More
;