Posts made in november, 2012

A szellem hullámai

Posted by on 2012/11/28 in Személyes | 0 comments

„Mivel az élet minden megnyilvánulását szívesen fogadjuk, hiszen mindez a nagy szellem kibontakozása, nem törekszünk rendkívüli örömökre. Ezért aztán rendíthetetlen a nyugalmunk.”  Amikor a vipassana meditációt gyakoroljátok, ne igyekezz a gondolkodást leállítani. Hadd szűnjön meg magától. Ha valami eszedbe jut, hagyd jönni és menni. Nem marad majd soká. Ha leállítani igyekszel a gondolkodást, ez azt jelenti, hogy zavar téged. Ne zavartasd magadat semmitől sem. Úgy tűnik, mintha kívülről hatolna be valami az elmédbe, valójában azonban ez csak az elméd hullámzása csupán, s ha nem hagyod zavartatni magadat e hullámoktól, azok fokozatosan lecsillapodnak. Elég sokáig eltart majd, míg megtalálod elméd, szellemed derűjét és nyugalmát a gyakorlás folyamán. Érzések sokasága jön, sok gondolat és kép tűnik fel, de ezek saját szellemed, elméd hullámai csupán. Semmi sem jön kívülről elmédbe. Elménket rendszerint úgy képzeljük el, hogy az kívülről kap benyomásokat és ingereket, de ennek a felfogásnak semmi köze a valósághoz. A valóság az, hogy az elme, a szellemed magába foglal mindent; ha azt gondolod, hogy valami kívülről jön, az csak annyit jelent, hogy valami felbukkant az elmédben. A TE ELMÉDBEN! SEMMI RAJTAD KÍVÜL NEM TUD NEHÉZSÉGEKET OKOZNI NEKED! Saját magad hozod létre a hullámokat a szellemedben, elmédben. Ha úgy hagyod elmédet, ahogy van, megnyugszik. Ez a szellem az, amit nagy szellemnek neveznek. Ha szellemed, elméd valami rajta kívülivel áll kapcsolatban, akkor az kicsiny szellem, korlátozott szellem. Ha szellemed nem valami mással van kapcsolatban, akkor szellemed tevékenységében nincs dualista felfogás. Szellemed, elméd tevékenységét csupán hullámainak fogod fel. A nagy szellem mindent magában tapasztal. Érted a különbséget a kettő között? A mindent magába foglaló szellem és a valamivel kapcsolatban lévő szellem között? A kettő valójában ugyanaz, a felfogás az, ami különböző, és az élettel szembeni magatartásotok is felfogásotok szerint alakul különbözőképpen. Az, hogy minden a szellemben foglaltatik benne, a szellem lényege. Ennek tapasztalása a vallásos érzület. Még ha keletkeznek is hullámok, szellemed lényege tiszta, olyan tiszta, mint a hullámzó tiszta víz. A víznek valójában mindig vannak hullámai. A hullámok a víz gyakorlata. Víz nélküli hullámokról vagy hullámok nélküli vízről beszélni: tévedés. A víz és a hullám egy. Nagy szellem és kis szellem is egy. Ha így fogod fel elmédet, szellemedet, ez biztonságérzetet ad neked. Szellemed, mivel semmit sem vár kívülről, midig teljes. A szellem, amelyet hullámok fodroznak, nem megzavart, hanem éppenséggel ez a felerősödött szellem. Bármi, amit tapasztalsz, a nagy szellem kifejeződése. A nagy szellem működése az, hogy különféle tapasztalatokkal kitágítja önmagát. Élményeink, tapasztalataink bizonyos értelemben mindig frissen és újszerűen jönnek egymásután, más értelemben viszont nem egyebek, mint az egyetemes nagy szellem folyamatos vagy ismétlődő kibontakozásai. Ha például valami jó van reggelire, azt mondod “ez jó.” A “jó”-t úgy teszed hozzá, mint egy valaha régen átélt tapasztalatot, bár nem is emlékszel rá, mikor történhetett az. A nagy szellemmel úgy fogadunk el minden élményt, mint ahogy magunkénak ismerjük fel a tükörben látott arcot. Nem félünk attól, hogy elveszítjük ezt a szellemet. Nincs honnét jönni vagy hová menni; nincs haláltól való félelem, nincs öregségtől vagy betegségtől való szenvedés. Mivel az élet minden megnyilvánulását szívesen fogadjuk, hiszen mindez a nagy szellem kibontakozása, nem törekszünk rendkívüli örömökre. Ezért aztán rendíthetetlen nyugalmunk és a nagy szellem ezen tántoríthatatlan nyugalmával gyakoroljuk a vipassana...

Read More

A spirituális egóról

Posted by on 2012/11/27 in Eckhart Tolle - kommentek | 0 comments

Az Én beteljesületlen személyes történet, tele vágyakkal és félelmekkel és bukásokkal és abbéli reményekkel, hogy meg nem valósított, nem kielégítő énképe megleli majd a végső beteljesülést, amely egy jövőbeni történeten alapul. És soha nem érsz oda! Soha nem érsz oda, mert a jövőért élsz, amely gondolatforma csupán. Ez a gondolatok csapdájában eltöltött élet másik aspektusa: egész énképeddel a gondolatok csapdájában vergődsz, és azt reméled, hogy egy ponton megtalálod majd önmagad, tökéletes önmagad, vagy hogy “a végén minden megoldódik majd”. A csoda az, hogy már ebben a pillanatban kibontakozóban van a megoldás. Máris olyan, amilyennek ebben a pillanatban lennie kell. Máris elérkeztél a szentséghez, ebben a minutumban. Azért vagyunk hát itt, hogy megtaláljuk magunkban a gondolatnál mélyebb dimenziót. Ennek semmi köze az időhöz. Most az a kérdés, hogy magadat keresed-e, amikor megpróbálsz hozzátenni valamit ahhoz, aki vagy.  Légy óvatos, nehogy más gondolatformák lépjenek azonnal a régiek helyére, például előfordulhat, hogy húsz éven át folyamatosan a pénzt hajtottad, és most azt mondod: oké, elajándékozom a BMW-met. Most biciklit veszek, mert spirituális életet élek, és csak ennek megfelelő ruhákat hordok, mindegy, milyet. Bringán járok, és nézem a másik embert, aki még mindig olyan tudattalan, hogy BMW-je van, és azt gondolom: “Mennyivel felette állok a spiritualitásommal.” És amit ekkor cipelsz, az még a BMW-gondolatformánál is nehezebb gondolatforma. Énképed még nehezebbé vált, és lehet, hogy a BMW-s ember énképe könnyebb, minta bringásé.  Figyeljünk hát oda, hogyan vált és választ magának elménk másik történetet, és mindig azért, hogy így vagy úgy, de többnek érezze magát. Ezért az összehasonlítással operál. Mert ez egy gondolat: azt gondolom, hogy van egy képem arról, aki vagyok, és ezt össze kell hasonlítanom azzal, amit a másik ember énjéről gondolok. Képeket, mentális elképzeléseket aggatok hát először magamra, majd másokra is. És utána összehasonlítom őket. “Hm, rendben, spirituálisabb vagyok ennél, vagy ő spirituálisabb nálam, de ő már régebben él így.”  A tudás a másik, amit csak úgy mellékesen előrántasz hatalmas készletedből, elejtesz egy-két dolgot, és a másik ember csak álmélkodik, és nem tudja, ki is vagy. Nyilvánvaló, hogy többet tudsz nála. Ettől aztán hű, de jól érzed magad! Így működik ez kis dolgokon keresztül, amelyek folyamatosan növelik ezt a mindig nagyon bizonytalan énképet. Így ez válik tetteik hajtóerejévé. Eckhart...

Read More

A gyakorlásról (3. rész)

Posted by on 2012/11/26 in Vipassana meditáció | 0 comments

A harmadik része a gyakorlásnak önmagunk valódi természetének felismerése. Meglátni azt, aki a háló mögött van. Amíg viszont az első két rész hiányos, ez csupán téves nézetekhez vezet. Mert különbség van aközött, hogy valaki tudja, kicsoda ő, vagy látja is. Mert a tudás csupán egy vélemény, szavak. Túl kell jutni a szavakon, a gondolatokon, hogy meglássad, ki vagy ténylegesen. Be kell lépni a Nirvánába, nem csak elmélkedni róla! A Nirvána pedig nem más, mint annak a hamis képzetnek az ellobbanása, hogy ez én vagyok, ez az enyém, ez nekem kell. Mert a valódi én nem látható meg, nem ragadható meg. A Buddha független mindentől, nem keletkezett és nem múlik el, ezért Halhatatlannak is nevezik. A Buddha pedig nem más, mint te magad, aki lát, hall, érez, gondol, cselekszik. De nem az, akinek gondolod magad! Van a hang, mint tapasztalat, s neked ehhez semmi közöd, nem érint meg, nem köt le, nem ural téged. Ez mindig is így volt, van és lesz. Mindig és mindenki valójában Buddha! De ha ez így van, akkor minek kell gyakorolni a vipassana meditációt? Azért, mert amíg folyton csak a hálón, a szavakon keresztül akarod megragadni a dolgokat, addig nem tudod felismerni a Nirvánát. Addig azt hiszed, az valami, az egy elérhető, elgondolható, megvalósítható dolog. Ám ha így lenne, akkor nem volna igazi megszabadulás, csupán valami mulandó élmény, papírra vethető szavak. Ezért nem szabad azt hinni, hogy elérhető a megvilágosodás, mert akkor kívül keresed azt, ami belül van, s így aztán soha nem találod meg. A tégla csupán tégla, az üveg csupán üveg. De előbb csiszolni kell, hogy ezt belásd! Most, hogy már a gyakorlás lényegibb pontjai nagyjából körvonalazódtak, érdemes kicsit foglalkozni az olyan kérdésekkel is, mint hogy egyedül, vagy csoportosan, mesterrel, vagy anélkül, fogadalmak, hit, tanulmányok. A Dharmát, vagyis Buddha tanait érdemes tanulmányozni, mert azok nagy segítségedre lehetnek, főképp mert nem csak ostoba emberek ostoba nézeteit ismered meg. A hit annyiban számít, hogy elhiszed-e a megszabadulás és az ahhoz vezető út tanát. Ezen kívül, hogy milyen vallás tagja vagy, teljesen lényegtelen. Ez egy egyértelmű tanítás, amit sima hétköznapi emberek fedeztek fel, s adták tovább embereknek. A tanításba vetett hit csak az út elején fontos, amíg be nem látod az igazságát. A fogadalmaknak kettős szerepük van. Első és fontosabb részük, hogy a gyakorlásban hatalmas segítséget adnak, mégpedig oly módon, hogy odafigyelsz arra, mit teszel, beszélsz, gondolsz. A második, szintúgy nem elhanyagolható oldala, hogy a jó tettek jó következményekkel járnak, amik mind a te, mind a mások javát szolgálják. A mester mérhetetlenül hasznos, de ugyan úgy káros is lehet. Az a kérdés, hogy milyen mester. Mert sok tanító van, akik bár eljutottak a megvalósítás egy bizonyos szintjére, de ott megragadtak, viszont sajnos azt hiszik, az már a vége. De vannak olyanok is, akik tudnak és látnak, akik elérték a legvégső megszabadulást, s minden érző lény segítségére vannak. Az ilyennel nagy kiváltság találkozni! Hogy honnan tudod, ki az, aki tényleg tud, s ki nem, azt csak akkor vagy képes igazán eldönteni, ha már te magad is tudod, amit ő. Éppen ezért kerüld először is mások rágalmazását! Ne gondold, hogy te jobban tudod. Ha betartod a fogadalmakat, helyesen gyakorolsz, akkor nem lehet gond. A szútrák itt is segítségedre lehetnek, miként egy jó mester. Javaslom, látogass meg különböző tanítókat, s döntsd el belátásod szerint, melyiket érzed neked jobbnak. Idővel kiderül, mennyire tudtad használni. Ne feledd, a mester van érted, s azért, hogy neked segítsen, nem te a mesterért! A csoportos gyakorlás leginkább kitartást ad az úton, ezért különösen javasolt, hogy találj egy jó közösséget, ahol rendszeresen tudsz gyakorolni. Ez akár úgy is lehet, hogy pár barátoddal csinálod. Fontos, hogy közös célok legyenek, egyetértés legyen a gyakorlást érintő kérdésekben. Az, hogy ki milyen nézeteket vall, ki tudja, ki gyakorol jobban, s ki rosszabban, teljesen lényegtelen, s csak viták forrása. Lényeges a rendszeresség, ami legalább hetente egyszeri alkalmat jelent, s rögzített időtartamot, legalább két órát, jól beosztott programmal. Érdemes választani egy vezetőt, aki a csoportot összetartja, odafigyel az időre, vezeti a meditációkat. Persze, mindezt egyedül is lehet, de akkor is hasonlóan járj el, naponta adott időben legalább egy fél órát meditálj....

Read More

A gyakorlásról (2. rész)

Posted by on 2012/11/25 in Vipassana meditáció | 0 comments

A meditációnak számtalan formáját találták már ki, amik mind tökéletesen megfelelnek a fentiek figyelembe vételével. Gyakorlatilag lényegtelen, ki mit csinál, az a kérdés, hogy hogyan. Mi több, nem is kell, hogy valaki minden nap órákat adott módon meditáljon abban az esetben, hogyha képes megfelelően végezni a mindennapi ügyeit. Ám ez igen ritka adottság, éppen ezért javaslom, hogy amennyiben valamit is el akarsz érni, szánjál rá legalább napi egy órát a meditációra. Biztos van ennyi időd. Ne feledd, ez a legjobb kikapcsolódás! Nem véletlen, hogy a szerzetesek akár négy óra alvással is beérik egy nap – s nem azért, mert nem csinálnak semmit. Könnyen elsajátítható meditációs módszer a vipassana meditáció, amely a légzés megfigyelésén alapszik. Ami fontos, hogy ne szándékosan lélegezz, hanem csak megfigyeld magát a légzést. Lehet figyelni a levegő áramlását, az orrot, a hasat amint fel-le mozog, mindezt együtt, s még tovább is lehet finomítani, egészen addig, hogy a levegő hogyan jut el a test minden pontjába. De itt a cél az egyhegyűség, nem a légzés tanulmányozása, ezt nem szabad feledni! A gyakorlás második része, mikor már az elsőt megfelelően elsajátítottad, a lét lényegtelenségének, más néven az ürességnek meglátása. Az üresség azt jelenti, hogy semmi sem létezik önmagában, hanem csakis kölcsönös függőségben, tehát nincs egy belső lényege, ami mindentől függetlenül volna, ami megragadható lenne. Ennek a lényegiségnek az érzetét csupán a szavak hozzák létre, a háló. Ám ahogy a fonalaknak csak a hálóban van értelmük, ugyanúgy a dolgok is csak egymás miatt vannak. Ez egyben jelenti azt is, hogy a dolgok a feltételektől függően jönnek létre, s hasonlóképpen azok szerint szűnnek is meg. Létrejöttükkor nem válnak külön, s megszűnésükkor nem válnak eggyé, mivel sosem léteztek függetlenül. Ez valójában nem több, mint amit a meditációban az ember felismer, hogy minden tapasztalatnak csupán a neveik miatt van jelentőségük. A megvilágosodás, óh, az nagy dolog. A krumpli hámozás, az nem érdekes. Ez a fogalmi megkülönböztetés, ami a lényegiség látszatát kelti. Valójában a megvilágosodás és a krumpli hámozás is lényegtelen. Erre mondják, hogy a bölcs és a világi között nincs különbség. Viszont nem szabad abba a hibába esni, hogy semmi sem számit. Az ilyen hozzáállás egyértelműen mutatja, hogy mélységesen félreértette a Buddha tanítását. Nem ismerte fel a karma törvényét. Mert a lényegtelenség, vagyis az üresség az, ami miatt lehetséges a karma működése, tehát az okozatiságé, hisz semmi sem létezik függetlenül. Ha meglökök egy labdát, az elgurul. Ha kirabolom a bankot, börtönbe csuknak. Ha rendszeresen meditálok, elnyugszik a tudatom. Aki helyesen lát, az helyesen cselekszik! Ezért hát láss!...

Read More

A gyakorlásról (1. rész)

Posted by on 2012/11/24 in Vipassana meditáció | 0 comments

Most egy új sorozatot olvashatsz ezen az oldalon a vipassana meditációval kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról. Sok félreértést eloszlat, sok hasznos tanáccsal lát el ez az írás. A gyakorlással kapcsolatban két általános fő tévedés él. Az első az a hamis nézet, hogy a gyakorlás nem fontos. A második az, hogy a gyakorlás fontos. Ennek a kérdésnek semmi köze a gyakorláshoz. Épp ezért lépjünk gyorsan túl rajta! Ami viszont érdekesebb, az, hogy mit is jelent gyakorolni. Mire jó egyáltalán? A régi mesterek történeteiből mindenki rájöhetett már, hogy a gyakorlás nem vezet megvilágosodáshoz, miként a téglát sem lehet tükörré csiszolni. De mégis, rengetegszer hangoztatják, hogy gyakorolni kell. És ennek megvan a maga oka. Mégpedig az, hogy a gyakorlás célja a tudat elcsendesítése, kordában tartása. Ez pedig arra szolgál, hogy a már tanultakat saját magunk is képesek legyünk közvetlenül felismerni. Viszont amíg csak gondolkodunk a Dharmáról (Tanról), a szavakban keressük az igazságot, mindhiába. A szavak olyanok, mint egy háló, amin keresztül nézzük a dolgokat. Így szépen be tudjuk osztani, hogy mi hol helyezkedik el, a rács melyik pontjától mennyire van, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a különböző darabok, amiket különállóként szemlélünk, hisz a vonalak egymástól elválasztják azokat. Mivel ezen a hálón keresztül nézünk, tévesen azt hisszük, valamiféle állandóság található a világban, mégpedig ezek a kapcsolatok az egyes négyzetek rendszerében. Ezt hívjuk törvénynek, igazságnak, értelemnek. Így lesz a logikus és a matematikai szemlélet mindennek alapja. Sem a gyakorlásnak, sem a buddhizmusnak nem célja ezt a hálót megszüntetni, vagy kiirtani! Erről szó sincs. A gyakorlás célja nem egyéb, mint meglátni azt, aki ezen a hálón keresztül rátekint a dolgokra. Addig viszont ez nem lehetséges, amíg folyton csak a hálóval, vagyis a szavakkal vizsgálódunk. A gyakorlás első része az összeszedettség, más néven egyhegyűség. Ez semmi másból nem áll, mint hogy egyetlen dologra összpontosítsunk, s attól ne térjünk el. Első számú hiba szokott az lenni, hogy ilyenkor az ember elkezd erőlködni, ebből következően hamar elfárad, majd végül feladja. Ez olyan, mintha valaki az edzőterembe először menne, de máris kétszáz kilót akarna emelni. Erőlködik, küzd, szenved, s végül elbukik. A gyakorlás sokkal jobb, ha vízszerű. A folyóban nincs semmi erőfeszítés, egyszerűen csak folyik. Mégis eljut a tengerhez. Ugyan így, mikor valaki az egyhegyűséget gyakorolja, egyszerűen csak csinálja. Tudom, ez semmit sem mond így, ezért hát megpróbálom megvilágítani. A gyakorlás nem egyéb, mint szórakozás, kikapcsolódás. Leülök, vagy épp lefekszek kényelmesen, beteszem a lejátszóba az AC/DC albumot, s csak hallgatom a zenét. Semmi más nincs, csak a zene. Így igazán könnyű. Mégpedig azért, mert nem egy valamit ragadok meg, majd azon elkezdek elmélkedni, tehát úgymond sokasítom, hanem csak jönnek egymás után a hangok, mint valami folyam. A hiba ott szokott becsúszni, mikor a zene már csak a háttérben szól, s a gondolataim, érzelmeim ide-oda rángatnak. Bumm, visszazuhantam a létforgatagba, belegabalyodtam a hálóba. A gondolatokból képek lesznek, majd a képek egyre folyamatosabban jönnek, felépül a valóságom, s már álmodom is. Ez könnyen megtörténhet, s nem kell miatta aggódni. Egyszerűen csak fel kell ismerni, hogy ez így nem oda vezet, ahova én menni akarok. Meg kell maradni a zenénél, mégpedig úgy, hogy nem ragad el. Tehát csak nézni a folyót, nem beleszédülni! Sokan félreértik a meditáció tárgyával való eggyé válás értelmét. Így aztán beleesnek a folyóba, s azt hiszik, tényleg jót meditáltak. Nem. Az eggyé válás, tehát a tökéletes egyhegyűség azt jelenti, hogy nincs más, csak a folyó, csak az, amit épp tapasztalok. Tisztán a tapasztalat, tapasztaló és tapasztalt nélkül. Nem én, nem a folyó, csak a látvány. És itt nem megszűnik az én, vagy a folyó úgy, hogy többé nincs tényleg. Nem szűnik meg, mert sosem volt. Ami megszűnik, abbamarad, az az értelmezés, a hálón keresztül való látás, a gondolatok sokasítása. Csak a látvány van, s nem értelmezem úgy, hogy én látom azt. Azt sem hiszem, hogy én eggyé váltam valamivel, vagy éppenséggel én megszűntem volna. Ez ugyan úgy vonatkozik a hangra, szagra, ízre, tapintásérzetre, gondolatra. Bizony, nem kell megszüntetni a gondolatokat! Az is ugyan olyan tapasztalat, mint hallgatni a zenét, látni a folyót. Ami a lényeg, hogy ne legyen gondolt és gondoló, csak a gondolat....

Read More
;